10 alkotás, melyek forradalmasították a filmipart

2013. október 15.
41.9991
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
mrxten profilja, adatai
mrxten
Amióta a filmipar létezik, azóta a világon mindenhol törekednek minél látványosabb, varázslatosabb filmek készítésére, olyan látványvilággal amilyet a való életben aligha tapasztalhatna halandó ember. Folyamatosan újabb és újabb technológiákkal kísérleteznek, hogy a látvány még elképesztőbb legyen.Most 10 olyan filmet mutatok be nektek, amelyek olyan technikai effekteket használnak, használtak amikre akkor, addig nem volt példa, ezáltal forradalmasítva a filmipart.


10. Gravitáció (2013)

Talán picit furcsának tűnhet, hogy pont egy nemrégiben bemutatott filmmel kezdem a sort, de ha egyszer megnézitek a Gravitáció című filmet, azonnal megértitek, hogy miért.
Aki teheti mindenképp moziban nézze és 3D -ben, a látvány és az összehatás leírhatatlan.
A film rendezője Alfonso Cuarón, és a mögötte álló hihetetlenül tehetséges technikai személyzet, a filmtörténelemben még eddig nem látott élethűségben tárja elénk az űr hideg, csendes, sötét valóságát, melyből hihetetlen kép tárul elénk a mi kis kék üveggolyónkra, a Földre.






9. Roger nyúl a pácban (1998)

Ez a remekmű a 2D -s grafikát, és az élő színészi játékot ötvözte olyan szinten, ahogyan azt még soha egyetlen film sem előtte. A művet Robert Zemeckis, a méltán híres és a szakmában igen elismert rendező, író követte el. Az ő nevéhez fűződnek még többek közt az általam nagyon szeretett Számkivetett, vagy a szintén nagyon kedvelt Kapcsolat című filmek is.Érdekes, hogy amikor a filmet készítették, a szakmabeliek eleve bukásra ítélték ezt a kísérletet, azóta már tudjuk, hogy szerencsére tévedtek és azóta előszeretettel használják ezt a technológiát a filmesek.






8. Utazás a Holdra (1902)

A 20. század elején megjelent Utazás a Holdra című alkotás, talán a mai napig a filmipar történetének legnagyobb úttörőjeként ismert technikai újítások terén.Olyan speciális effekteket és azok kombinációit használta, melyekre addig nem volt példa.
A film történetélül két kiváló regény szolgált alapul Jules Verne Utazás a Holdba, H.G. Wells Emberek a Holdban című könyvei.A filmet Georges Méli?s írta és rendezte testvére, Gaston segítségével.






7. Terminátor 2: Az ítélet napja (1991)

A Terminátor 2, James Cameron sikerfilmje, mely nem csak a kasszáknál büszkélkedhetett hatalmas összegekkel, hanem a fejlesztésre kiadott összegnél is.Ugyanis A film 1991 -es premierje előtt még soha nem költöttek egyetlen filmre sem annyit, amennyibe az alkotás került.Cameron pontosan megálmodta hogyan kell kinézni a vásznon a folyékony fémnek, időt és pénzt nem sajnálva felbérelte a legjobb szakembereket, hogy elkészüljön az azóta mérföldkőnek számító speciális effektekkel operáló mű.






6. King Kong (1933)

A film egy hatalmas majom romantikus és drámai történetét meséli el. A képi megjelenítés mai szemmel primitívnek és csúnyának tűnhet, de felhasznált forgatási technikák és trükkök meghatározták az akkori filmgyártás további történelmét, és klasszikus filmes trükkökké váltak.A film az úgynevezett Stop-Motion animációt használta, amitől a vásznon látható majom képes volt érzelmeket és komplex mozdulatokat produkálni.A közönség a harmincas években eddig semmi ehhez foghatót nem láthatott még.






5. Matrix (1999)

A Matrix nem csak ügyes alkalmazása volt az akkori legfejlettebb számítógépes technológiának, de ügyesen kombinálta a sci-fi -t és a Keleti "harcos" filozófiát.
Ezáltal egészen új ágát teremtve meg a tudományos fantasztikus műfajnak.
Az alkotást a Wachowski fivéreknek köszönhetjük, akik nevéhez fűződik még többek közt a Felhőatlasz, vagy a Fülledtség című filmek.






4. Avatar (2009)

Tény, hogy az Avatar a filmipar történetében az egyik leg igénytelenebb forgatókönyvével bíró alkotás (legalábbis a szakmabeliek szerint), de tagadhatatlan, hogy James Cameron ezzel a filmmel egy hatalmas mérföldkövet fektetett le a 2000 -es évek 3D -s filmtechnológiájának területén.Megmutatta, hogy a 3 dimenziós képalkotás egy új, szerethető és nem utolsó sorban nagyon látványos formája a modern filmkészítésnek.Tagadhatatlan, hogy az Avatar a filmtörténelem egy fontos alkotásává vált.






3. 2001: Űrodüsszeia (1968)

Stanley Kubrik örökre megváltoztatta a filmipart az 1968-ban bemutatott 2001: Űrodüsszeia című filmjével.Sajnos ma már szinte senki nem használja a filmben felhasznált technológiát.
Ebben a filmben használtak először számítógépet segítségül bizonyos koreográfiák
megalkotásához, melyek nélkülözhetetlenek bizonyos mozgások létrehozásához.A film a modern speciális effektek atyja és úttörője egyben.






2. Jurassic Park (1993)

Míg a Terminátor 2 megmutatta, hogy a CGI (Compuret Generated Imagery, magyarul: számítógépen létrehozott kép) realisztikus lehet, addig a Jurassic Park bebizonyította, hogy a számítógépé a jövő ha speciális effektekről, filmtrükkökről beszélünk.Azt az érzést nehezen lehet csak szavakba önteni, amit a közönség látott 1993 -ban amikor hirtelen élő, lélegző dinoszauruszokat pillantott meg a moziszékben ülve.A film megálmodója Steven Spielberg, akit talán már senkinek nem kell bemutatni, hiszen valóságos legendának, veteránnak számít a szakmában.Az ő nevéhez fűződik még többek közt az Indiana Jones széria, vagy az A.I. Mesterséges értelem.






1. Star Wars (1977-1983)

Az eredeti Star Wars trilógia nem csak alapjaiban változtatta meg a filmipart, de olyan mélységeket tárt a nézők és egész Hollywood elé, amilyenre még nem volt példa azelőtt.
A film létrehozója és megálmodója George Lucas, aki csapatával nem csak egy nagyon látványos filmet alkotott meg, de speciális effektek egy egész sorát kísérletezte ki, hogy az űrháborúkat és a nyomasztó Csillagközi diktatúrát minél hatásosabban mutassa be nekünk.
A filmet a mai napig a legnagyobb filmes úttörők közt tartják számon.








10 hozzászólás

juhaszandor

11 éve, 5 hónapja és 1 napja

2001: Űrodüsszeiát muszáj lesz pótolni a listából, az már fix röhögő smiley Na meg majd a Gravity-t is később röhögő smiley

válasz erre

DNS

11 éve, 5 hónapja és 1 napja

Az egyes filmek érdemein lehetne vitatkozni, de az kétségtelen, hogy látvány tekintetében mindegyik egyfajta mérföldkőnek tekinthető.

Star Wars OT rulez!

válasz erre

Yanez

11 éve, 5 hónapja és 2 napja

Ütős kis blog lett! Külön köszönet a T2 és a JP-ért, ugyanis egy ilyen listában nálam is tuti benne lennének. Na meg a Matrix is! A Gravitáció-t még nem láttam, de ezután biztos, hogy megkukkantom. Szerintem még helyet kaphattak volna az animációs filmek korszakalkotó művei is, mivel mára már egy külön kategóriának számít és nagyon népszerűnek. Amúgy grat!

válasz erre

Neurotic

11 éve, 5 hónapja és 2 napja

Jó kis cikk lett. A Jurassic Park szerintem megelőzte a korát, durva és szerintem már olyan szintre emelték a CGI-t, hogy ha nem tudná az ember, hogy a dínók kihaltak akkor simán hihetné azt, hogy jól idomított példányokat szerepeltettek a filmben.

A Mátrix szerepeltetésével nekem nincs gondom, a filmmel van egy nagy bajom. Egyszerűen nem hozták ki belőle azt amit ki lehetett volna. Ajánlom figyelmébe mindenkinek aki még nem látta az Animátrix-ot, amiben teljes képet lehet kapni az egész történetről. Arról is, hogy hogy lett a világ olyan amilyen. A Mátrix mozi ehhez képest egy túlmisztifikált marhaság ahol inkább arra fordították a fő hangsúlyt, hogy látványos legyen és tele legyen akciójelenetekkel. Pedig a háttérben ott húzódik egy csomó remek, kiaknázatlan ötlet.

válasz erre

TheLondon

11 éve, 5 hónapja és 2 napja

Szép jól összerakott blog! mosolygó smiley

válasz erre

Scal

11 éve, 5 hónapja és 2 napja

én azért vétót emelnék, főleg a Gravitáció miatt, de pl. hol a Cápa (amitől jegyezzük a blockbuster fogalmát), hol a Jazzénekes (amitől jegyezzük a hangos filmet), hol az Óz (amitől jegyezzük a színes filmet), hol a Palást (amitől jegyezzük a szélesvásznú filmet) és hol a Vonat, (ami az első mozgókép volt röhögő smiley

Roger Nyulat nagyon szeretem, de nem tudnék még egy olyan filmet említeni amiben EZ működött ezt Zemeckis zsenijének lehet köszönni

Nem értek egyet a Mátrix szerepeltetésével sem, az leginkább a mondanivalója miatt lett kult alkotás, meg a kúlsága miatt (ruhák, telefonok) bullet time már szerepelt a Dark Cityben is egy évvel korábban - sőt John Woo is elő szeretettel alkalmazta, a többit meg mangákból/animékből lopták össze a Wachojék csak ugye a nyugati embereket annyira nem érdekeli az ázsiai filmtermés

az Avatár sem a 3D miatt lényeges, hanem mert ott mosták el először az ember és CGI közti határt, nem lehetett megkülönböztetni mit rendereltek le, és mit vettek fel élő színészekkel

válasz erre

mrxten

11 éve, 5 hónapja és 2 napja

amonrazoli írta:
nagyon toppos cikk nagyon tetszett és tuti jó mosolygó smiley
köszönöm

válasz erre

amonrazoli

11 éve, 5 hónapja és 2 napja

nagyon toppos cikk nagyon tetszett és tuti jó mosolygó smiley

válasz erre

mrxten

11 éve, 5 hónapja és 2 napja

marco írta:
Uhhhh, ez olyan komoly kis bejegyzés, hogy időt kell szakítanom az elolvasásásra!mosolygó smiley

Addig is, kesztyű, lájk, plussz.

Szép munka!mosolygó smiley
köszi

válasz erre

marco

11 éve, 5 hónapja és 2 napja

Uhhhh, ez olyan komoly kis bejegyzés, hogy időt kell szakítanom az elolvasásásra!mosolygó smiley

Addig is, kesztyű, lájk, plussz.

Szép munka!mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja