Unravel első betekintés

2016. február 05.
30.5641
Advertisement
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
sarakrael profilja, adatai
sarakrael
Az EA nemrég elindította az Xbox One-on már egy ideje futó előfizetéses szolgáltatását, amit PC-n EA Accessnek nevezett el. 4 Euróba kerül havonta, és ezért játszhatunk néhány játékkal, kedvezményesen vásárolhatunk az Originen, de amiért engem végül megfogtak az az, hogy ideje korán kipróbálhatunk játékokat.


Az első ilyen kipróbálható játék az Unravel, ami engem első ránézésre egy a Little Big Planetre emlékeztet, főleg a főszereplő figura miatt, meg hát ez is platform játék. AZ első két pályát játszhattam végig, amiben sok minden nem derült ki a történetből, csak az alap szituáció. Nagymama fonálgombolyagja életre kelt, és elhatározza, hogy a régi fényképalbum helyszíneit újra bejárja, ezzel felevenítve az emlékeket. Nem csodálkoznék rajta, ha a végén kiderülne, hogy nagymamának túl sok volt a dianás cukor, és fényképalbumot nézegetve bealudva álmodná ezt az egészet. Na jó, ez dúrva túlzás, de mivel sok mindent nem árul el nekünk a játék, ezért akár igaz is lehet :D

A játékmenetet a szokásos ugrálgatáson túl a belőlünk folyamatosan elfogyó fonal színesíti. Ha már nagyon fogyóban van nem mehetünk tovább, amíg nem találunk egy újabb gombolyagot, lasszót kötve belőle feljuthatunk vele magasabb helyekre, vagy két különböző pontra kifeszítve csúzliként lőhetjük ki magunkat.

Bár a grafika és a zene is nagyon hangulatos, megmondom őszintén engem nem győzött meg a játék, és ez az első két pálya arra volt elég, hogy megtudjam, egyelőre biztosan nem fogom megvenni ezt a játékot, még az EA access által adott kedvezménnyel sem.

Az első benyomásomról videót is készítettem:



5 hozzászólás

totyak

8 éve, 10 hónapja és 3 napja

Tetszik a stílusod a blogban, jól írsz. Kicsit rövidke lett a beszámoló, de hát a két pálya sem volt egy Maraton, gondolom. Engem meggyőztek, hogy nekem ez kell, pedig nem is próbáltam még ki.

válasz erre

sarakrael

8 éve, 10 hónapja és 5 napja

5t3v3nk3 írta:
És ha fonal a nagyi életének fonala? mosolygó smiley hm? az egészen durva megközelítés lenne.
Sok minden lehet. Lehet a nagyi egy bérgyilkos, aki woodoo mágiával életre keltett babákkal öleti meg áldozatait, és a főszereplő egy jó útra tért fonalgombolyag, aki a nagyi elől menekül. Mind blow!

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

8 éve, 10 hónapja és 6 napja

[Tiltott felhasználó!]

VaPe

8 éve, 10 hónapja és 6 napja

Nagyon tetszett a blog és a videó is! mosolygó smiley A játékot veszem, amint emberi árba kerül. mosolygó smiley

válasz erre

petrovicsz

8 éve, 10 hónapja és 6 napja

A leírás rohadt jó lett, a videót később nézem meg! mosolygó smiley Több ilyet, jól nyomod!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja